Grillezett gombakrémleves póréhagymával és fokhagymával

  • 2017.03.04.
  • 7


Végre itt a tavaszi napsütés, kellemes a hőmérséklet a teraszon - vagyis ha a fene fenét eszik akkor is grillezni fogok. Na de levest terveztem főzni, vagyis óriási a dilemma. Ahogy már a múltkor, most is kombinálom a grillezést és a levesfőzést, vagyis következzen egy fúziós leves.
Hozzávalók:
40 dkg barna csiperke gomba
1 fej vöröshagyma
1 fej fokhagyma
1/2 póréhagyma
1 l alaplé
1 ek petrezselyem zöld
1,5 dl rozé
2-3 ek görög joghurt
só, bors és chili

Első lépésként kettészedem a gombákat, külön válogatom a kisebb és a nagyobb fejeket. A nagyobbakat négyrét vágom, a kisebbeket pedig vékonyra szeletelem. A grillre az egyik oldalra rácsot, a másikra pedig a sütőlapot pakolom, majd beindítom a lángokat. 
A felnegyedelt gombafejeket vékonyan meglocsolom olajjal, majd a rácsokra rakosgatom mindet. A rácsra kerül még a félbevágott fokhagyma is, hogy majd szépen aranybarnára piruljon ő is. A grill lapot meglocsolom olajjal, majd a vékonyra szeletelt gombákat rászórom, később egy kevés póréhagymával színesítem az ízvilágukat.







Míg ők pörkölődnek a melegben, addig a hagymát apróra vágom a napsütéses teraszon, majd a grill oldallángján egy közepes lábasban elkezdem dinsztelni.


A grillrácson lévő gombák már szépen megsültek, a két fél fokhagyma szintén aranybarna - úgyhogy mehetnek a lábasba.  A fokhagymák gyönyörűen kicsusszannak a fészkükből - ilyenkor már szinte krémesen puhák, illatosak és nagyon zamatosak. Itt jön egy kis csavar, vagyis egy kevés rozé borral bolondítom meg a leves alapját. Az illatok már nagyon meggyőzőek, a gomba, a fokhagyma és a bor olyan egyveleget alkotnak, hogy szinte már sajnálom a szomszédokat. :-)






Eszter felhoz a mélyhűtőből egy lefagyasztott alaplevet, aztán kezdődhet a leves főzése. Szórok az alaplé mellé még petrezselyem zöldet, jöhet a só, a bors és egy kevés chili is. Szépen felolvad az alaplé, finoman rotyog a leves, amibe még karikázok póréhagymát is. 


A grill lapon a gombák már szépen megpirultak a póréhagymákkal együtt, amiket egy edénybe ki is szedek. A levessel beszaladok a konyhába, botmixerrel összedolgozom, majd görög joghurttal tuningolom fel az ízvilágot. A joghurttól egy kicsit savanykásabb lesz az íz, vagyis tényleg más az irány, mint egy hagyományos gombalevesnél.




Már csak annyit kell várni, hogy egyet rottyanjon a leves - még beleszórom a megsült gombaszeleteket, és már tálalunk is. Amint a fotók is mutatják, a rozé nem csak a főzéshez szükséges, hanem a leveshez is nagyon passzol. Természetesen aki nem rendelkezik ilyen klassz grillel, mint én, az a konyhában és sütőben is elkészítheti ezt a különleges levest - bátran kísérletezzetek Ti is!




A Gróf Grassalkovich Gamay Noir Rosé 2015 egy itthon különlegességnek számító szőlőfajtából készült, emellett kuriózum az átlag rozéktól eltérő hordós érlelés, így a könnyed test, a gyümölcsös frissesség és az élénk savszerkezet mellé krémes és fűszeres jegyek társulnak, valamint egy átlagos rozénál tovább eltartható. Gyümölcsös, üde, mégis szépen rétegzett bor málna-, eper- és ribizliaromákkal, citrusos frissességgel, amelyet a hordós érlelésnek köszönhetően fűszeresség kísér.