Medvehagymás kenyér.

  • 2021.04.06.
  • 6


A medvehagymát számtalan formában felhasználhatjuk, én most egy kenyérbe rejtettem bele, egy nagyobb marékkal. Régebben sütöttem már medvehagymás-juhtúrós kenyeret (receptje itt olvasható) és az nagyon ízlett. Mivel most nem volt itthon juhtúró, így tejföllel helyettesítettem, és ettől a tészta finom puha lett, a kenyérhéj pedig ropogós. A medvehagyma íze is jól érezhető, és nem túlzó, de ízlés szerint többet is tehetünk bele. Sütőbe helyezés előtt szezámmaggal szórtam meg, de megszórhatjuk pl. mákkal, vagy éppen vegyes magkeverékkel is. Hozzávalók 25x10x7 cm-es formához:
50 dkg búzaliszt (pl. Nagyi titka)1 ek étolaj1,5 dl langyos víz1 dl tej 2 púpozott ek tejföl (20%-os)3 kk só 2,5 dkg friss élesztő1 tk cukor1-2 marék apróra vágott medvehagyma
ízlés szerint szezámmag a szóráshoz
A langyos cukros tejbe morzsoljuk bele az élesztőt, majd pár perc alatt futtassuk fel.A lisztet keverjük össze a sóval. A medvehagymát vágjuk fel apróra.A keverőtálba öntsük bele az olajat, keverjük hozzá a tejfölt és a langyos vizet, majd öntsük hozzá a felfuttatott élesztőt.Ezután szitáljuk hozzá a sóval összekevert lisztet, adjuk hozzá az apróra vágott medvehagymát, majd a robotgép dagasztó karjával, dagasszuk meg a tésztát. (Természetesen kézzel is megdagaszthatjuk a tésztát.)A megdagasztott tésztát tegyük át egy lisztezett kelesztőtálba, majd langyos helyen egy óra alatt kelesszük a duplájára.Amikor a tészta megkelt, borítsuk ki enyhén lisztezett felületre, majd tenyérrel nyomkodjuk téglalap formára. (Arra figyeljünk, hogy ne nyomkodjuk túl vékonyra, és ne legyen nagyobb mint a forma amiben majd sütjük.)Ezután szorosan tekerjük fel a tésztát úgy, mint a bejglit, és helyezzük bele a sütőpapírral kibélelt formába, majd takarjuk le egy konyharuhával, és szobahőmérsékleten 30 perc alatt kelesszük újra. (Sütőpapír hiányában, zsírozzuk, és lisztezzük ki a formát.)Amikor a tészta újrakelt, éles késsel több helyen metsszük be a tetejét, majd spricceljük le hideg vízzel, és szórjuk meg ízlés szerint szezámmaggal.Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd alsó-felső sütésnél kb. 200 fokon süssük 45-50 perc alatt készre.A sütőből kivéve a forró kenyeret spricceljük le hideg vízzel, majd pár perc után vegyük ki a formából, helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.A kenyér tésztája könnyű és jól érződik rajta a medvehagyma íze. Ízlés szerint tehetünk bele több medvehagymát is, de szerintem így is jól érződik az íze.

Címkék

Medvehagyma Kenyér