Mandulás meggytorta. (Sütés nélküli)

  • 2020.07.10.
  • 0

A nagy melegre való tekintettel a sütőt semmiképpen nem szerettem volna bekapcsolni, viszont a hűtőben várakozott egy tálka meggy, melyet már fel kellett használni, így egy sütés nélküli torta készült. A torta alapja egy mandulás-csokoládés babapiskóta, melyre egy meggyes-habos krém, és pörkölt mandulaforgács került, majd iránya hűtő. Mivel Hulalával készült, így sem zselatint, sem pedig habfixet nem használtam, ezért egy kicsit aggódtam, hogy nem esik-e majd szét a torta amikor kiveszem a tortaformából, de szerencsére így is megdermedt, és szépen szeletelhető. Az íze pedig.... nagyon, de nagyon finom.... a ropogós alaphoz pedig nagyon jól illik a meggyes-habos krém. Hozzávalók 23 cm-es tortaformához:20 db babapiskóta5 dkg szeletelt mandula5 dkg étcsokoládé10 dkg vaj
A babapiskótát a csokoládéval és a szeletelt mandulával daráljuk össze. (Én több részletben egy késes aprítóval daráltam össze.)A vajat olvasszuk fel, majd adjuk hozzá a babapiskótás morzsához, és keverjük össze.A tortaformát béleljük ki sütőpapírral úgy, hogy a peremét is befedje, ezután öntsük bele a vajas morzsát, majd egyenletesen lapogassuk el a formában.Ezután tegyük be a hűtőbe, hogy lehűljön és megdermedjen.Meggyes-habos krém hozzávalói:Kb. 50 dkg meggy (kimagozva)2 cs tejszínízű pudingpor5 dl tej25 dkg mascarpone15 dkg porcukor2 cs vaníliás cukor3 dl Hulala (v. habtejszín +habfix)5 dkg
pörkölt szeletelt mandulaA kimagozott meggyet szórjuk meg kb. két evőkanál cukorral, majd hagyjuk állni. Ezután tegyük egy szűrőbe, és alaposan csepegtessük le mielőtt a krémbe kevernénk. (akár előző nap is lecukrozhatjuk)A szeletelt mandulát állandó kevergetés mellett, pár pillanat alatt pörköljük meg, majd öntsük ki egy tányérra, és hűtsük ki teljesen. A mascarponéhoz adjuk hozzá a porcukrot, és a vaníliás cukrot, majd keverjük habosra.A pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, majd öntsük hozzá a maradék tejet, és állandó keverés mellett, főzzük sűrűre. Ezután vegyük le a tűzről, majd kevergetve hűtsük ki.
A mascarponekrémhez apránként adjuk hozzá a kihűlt pudingot, és keverjük simára.A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd két-három részletben, keverőkanállal hogy a hab ne törjön, keverjük össze a mascarponekrémmel.Ezután felezzük el a krémet, majd az egyik felébe, óvatosan keverjük bele az alaposan lecsepegtetett meggyet.A tortaformát vegyük ki a hűtőből, majd egyenletesen kanalazzuk bele a meggyes krémet, majd szintén egyenletesen kanalazzuk rá a maradék krémet.Ezután szórjuk meg az előzőleg megpörkölt, és teljesen kihűtött szeletelt mandulával, ízlés szerint díszítsük meggyszemekkel, majd tegyük be a hűtőbe pár órára, hogy a krém teljesen megdermedjen és az ízek kellően összeérjenek.Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, emeljük át egy tortatálra, ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.