Bodzavirágos piskótatekercs rebarbarás krémmel.

  • 2020.05.24.
  • 2

Nagyon szeretem a bodzavirág jellegzetes illatát, és az ízét is. Így aztán alig várom hogy tavasszal kinyíljanak a tenyérnyi virágok, és egy-egy muffinba, palacsintába, vagy éppen egy piskótatésztába beletudjam sütni. (bodzavirággal készült receptek erre a linkre kattintva megtalálhatóak) A bodza mellett másik nagy kedvencem a rebarbara, így most a piskótatekercs tésztájába bodzavirág került, a krémes töltelékbe pedig rebarbara. A két ízvilág pedig remekül összeillett, és a piskótatekercs nagyon finom....
Hozzávalók a piskótához:12,5 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor4 db tojás (nagy)12,5 dkg liszt
2-3 ek száráról lecsipkedett bodzavirág 2 ek forró vízA porcukrot és a vaníliás cukrot tegyük bele a keverőtálba, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és pár perc alatt, robotgéppel keverjük jó habosra.Amikor már jó habos, állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a forró vizet, majd keverjük még 1-2 percig.A lisztet szitáljuk hozzá a cukros-tojásos habhoz, adjuk hozzá a lecsipkedett bodzavirágot, majd fakanállal, óvatosan keverjük, forgassuk össze.Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egyenletesen kenjük rá a masszát. (kb. 37x33 cm-es gáztepsit)Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb.15 perc alatt süssük készre. (Én légkeverésnél 160 fokon, 15 percig sütöttem.)
Egy nagyobb sütőpapírt enyhén szórjunk meg liszttel, majd a sütőből kivett tésztát, rögtön fordítsuk rá. Ezután óvatosan húzzuk le róla a sütőpapírt, majd egy nedves konyharuhával takarjuk le a tésztát. (A konyharuhát alaposan csavarjuk ki, hogy éppen csak nedves legyen.)Amikor a tészta már éppen csak langyos, vegyük le a konyharuhát, és a sütőpapírral együtt tekerjük fel, majd úgy hagyjuk teljesen kihűlni.
Rebarbara pép hozzávalói:6-7 szál rebarbara1 ek cukorA rebarbara külső, hártyás részét húzzuk le, majd vágjuk fel kisebb darabokra.
Ezután adjuk hozzá a cukrot, öntsük fel annyi vízzel hogy éppen csak ellepje, majd pár perc alatt főzzük puhára.Ezután tegyük egy szűrőbe, alaposan csepegtessük le, majd botmixerrel pépesítsük.Végül hagyjuk teljesen kihűlni mielőtt a krémhez kevernénk.Rebarbarás krém hozzávalói:25 dkg mascarpone15 dkg porcukor2 cs vaníliás cukor1kk őrölt fahéj2 dl Hulala (v. habtejszin+habfix)az előzőleg elkészített, kihűtött rebarbara pépA mascarponéhoz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, és az őrölt fahéjat, majd keverjük simára.Ezután kanalanként keverjük hozzá a rebarbara pépet, arra figyelve, hogy nehogy túl lágy legyen a krém.
A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd egy keverőkanállal, apránként keverjük hozzá a krémhez.Ezután a teljesen kihűlt piskótát tekerjük ki, majd egyenletesen kenjük rá a krém 2/3 részét, majd óvatosan tekerjük fel.A maradék krémmel ezután kívülről is vonjuk be a piskótát, majd tegyük be a hűtőbe 1-2 órára hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.Tálalás előtt vegyük ki a piskótatekercset a hűtőből, ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. A tészta nagyon könnyű és jól érződik benne a bodza íze, melyhez jól illik a rebarbarával ízesített habkönnyű krém.