Rablóhús.

  • 2020.03.22.
  • 7

A napokban egy kedves ismerősöm Ági, rablóhúst készített ebédre, és még egy nagyon íncsiklandó fotót is küldött a szép pirosra sütött nyársakról. Rögtön el is határoztam, hogy bizony hamarosan nálunk is elkészül majd ebédre..... így is lett, és íme az én nyársacskáim. A húst befűszereztem, majd állni hagytam, hogy az ízek jól átjárják. A felkarikázott krumplit is besóztam, a vastagabbra szeletelt vöröshagymát pedig baconbe csomagoltam, majd kezdődhetett a nyársra húzás. Bő olajban szép pirosra sült, és már tálalhattam is. Mondhatom amilyen egyszerű, olyan finom......
Hozzávalók 8 db nyárshoz:6 kisebb szelet sertéstarja4-5 nagyobb krumpli (pl. sárga)2 nagyobb vöröshagyma20 dkg baconsó (ízlés szerint)1 tk ételízesítőőrölt színes bors (ízlés szerint)kakukkfű (ízlés szerint2 ek kukoricaliszt2 ek búzaliszt1 l étolaj a sütéshezA hússzeleteket vágjuk fel nagyobb kockákra, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és a fűszerekkel, majd hagyjuk állni, hogy az ízek jól átjárják.A krumplit pucoljuk meg, karikázzuk fel, majd szórjuk meg ízlés szerint sóval, forgassuk össze, és hagyjuk pár percet állni.A vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk fel vastagabb szeletekre, majd egyesével csomagoljuk be a bacon szeletekbe.Ezután ízlés szerint váltakozva húzzuk fel egy nyársra a befűszerezett húst, a krumplit, és a baconbe csomagolt vöröshagymát.A kétféle lisztet keverjük össze, majd alaposan forgassuk bele a feltűzött nyársat.Egy nagyobb, magas falú serpenyőbe öntsük bele az olajat, hevítsük fel, majd helyezzük bele az előzőleg lisztbe forgatott nyársakat.Kezdjük el sütni kisebb lángon, majd kb. 20 perc után fordítsuk át a nyársakat, hogy a másik oldala is szép pirosra süljön.
Amikor készre sült, vegyük ki az olajból, helyezzük papírtörlőre hogy a felesleges zsiradékot felszívja, majd tálalásig tartsuk melegen.Tálalás előtt helyezzük tányérra a nyársakat, majd ízlés szerint salátával, savanyúsággal kínáljuk.