Sajtos kacsamáj.

  • 2020.02.27.
  • 2

A kacsamájról elsőre egy szép, nagy darab hízott kacsamáj jelenik meg előttem, de persze ebben a receptben nem arról a kacsamájról lesz szó. Ez a máj egyszerűen csak a pecsenyekacsák mája, melyet a hentesnél, vagy pl. a Family Frost autókon is megtudunk vásárolni. Most éppen a hentesnél járva haza is jött velem egy félkilónyi, melyet először befűszereztem majd pár perc alatt elősütöttem. Ezután tepsibe pakoltam, egy sajtos besamelmártással nyakon öntöttem, reszelt sajttal megszórtam, majd irány a sütő.... A kacsamáj sütés után is finom, szaftos maradt, és jól illett hozzá a krumplipüré és a meggybefőtt. Hozzávalók:50 dkg kacsamáj2 tk ételízesítősó (ízlés szerint)1 tk őrölt majoranna
őrölt színes bors (ízlés szerint)
4 ek étolajA kacsamájat vágjuk félbe, majd
távolítsuk el az inas részt, mossuk meg, majd töröljük szárazra papírtörlővel.
Egy serpenyőbe öntsük bele az olajat, helyezzük bele a kacsamájat, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a majorannával, majd mindkét oldalát süssük 2-2 percig.
Ezután a zsiradék felét kanalazzuk át egy tepsibe, majd a máj darabokból rakjunk négy halmot, egymástól kicsit távolabb.Besamelmártás hozzávalói:a visszamaradt zsiradék1 ek liszt (púpozott)4 dl tej10 dkg füstölt sajt15 dkg trappista sajt1 csipet sóőrölt színes bors (ízlés szerint)A visszamaradt zsiradékot forrósítsuk fel, adjuk hozzá a lisztet, és kevergetve pirítsuk világos zsemle színűre, majd vegyük le a tűzről, öntsük hozzá a tejet, és keverjük csomómentesre.Ezután tegyük vissza a tűzre, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és kevergetve főzzük, majd amikor kezd besűrűsödni, adjuk hozzá a kétféle reszelt sajt felét, és főzzük tovább pár pillanatig.Ezután az elkészült sajtos besamelmártást öntsük rá a tepsiben lévő kacsamáj halmokra, majd szórjuk meg a maradék füstölt és trappista sajt keverékével.Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 35-40 perc alatt süssük készre. (Én légkeverésnél 170 fokon, 35 percig sütöttem.Ameddig a máj sül készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Én krumplipürét készítettem, és azzal tálaltam.
Tálaláskor helyezzünk a tányérra egy-egy kacsamájhalmot, majd kanalazzuk mellé a köretet, és úgy kínáljuk. Jól illik hozzá még a rizs, de egy szelet friss kenyérrel is tálalhatjuk.