Temesvári sertéstokány.

  • 2019.03.22.
  • 7

A sertéshúsból készült pörköltek, tokányok a kedvenceink közé tartoznak, így igen sűrűn a tányérunkra kerül valamelyik változat. A hűtőben volt egy szép darab sertéscomb, tejföl pedig mindig van itthon, így már csakis a zöldbabot kellett beszereznem, és kezdődhetett is az ebédfőzés. Mivel a friss, zsenge zöldbabnak még nincs itt az ideje, így egy csomag fagyasztott zöldbabot vettem, és most azzal készült a tokány. Tálaláskor galuskával kínáltam, de jól illik hozzá pl. a rizs, vagy éppen a tészta is.....Hozzávalók:70 dkg sertéscomb (v. lapocka)20 dkg füstölt szalonna (húsos)40 dkg zöldbab
1 db vöröshagyma3 gerezd fokhagyma2 tk ételízesítősó (ízlés szerint)1 kk őrölt fehér bors1 ek pirospaprika3 dl tejföl1 ek liszt2 ek étolaj
A húst, és a szalonnát vágjuk fel csíkokra. A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.
A zöldbab lehet fagyasztott is, akkor a főzés elején vegyük ki a fagyasztóból, ha friss a zöldbab akkor vágjuk fel kisebb darabokra.Az olajat hevítsük fel, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre, majd adjuk hozzá a felcsíkozott húsos szalonnát, és süssük pár percig.Ezután keverjük hozzá a szintén apróra vágott fokhagymát, majd a felcsíkozott húst, és addig pároljuk tovább, míg a hús kifehéredik.Amikor a hús már kifehéredett, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és a pirospaprikával, majd keverjük alaposan össze.
Ezután öntsük fel annyi vízzel hogy ellepje, és főzzük a húst félpuhára, majd adjuk hozzá a feldarabolt zöldbabot, és addig főzzük míg a hús is és a zöldbab is megpuhul.
A tejfölt keverjük simára a liszttel, csorgassuk a húshoz, és főzzük még pár percig, hogy kissé besűrűsödjön, majd vegyük le a tűzről és tálalásig tartsuk melegen.
Tálaláskor ízlés szerinti körettel kínáljuk. Én galuskát készítettem, de jól illik hozzá pl. a rizs és a kifőtt tészta is.