Kapros cukkinileves tojással.

  • 2017.06.02.
  • 8

Nagyon szeretem a kapor ízét és illatát, így aztán amibe csak lehet, vagyis amihez illik ez az ízvilág, bele is teszem. A napokban a szomszédasszonyomat is megleptem egy csokor kaporral, melyből finom levest készített. Gondoltam miért is ne, egy egyszerű leves éppen jó lesz ebédre.... Persze a kapor mellett került a levesbe még gyenge cukkini, újkrumpli, és tejföl, végül pedig levesbetétnek egész tojást ütöttem bele, majd főztem keményre. Látványra persze nem a szépségéről híres ez a leves, viszont az íze nagyon, de nagyon finom. Ízlés szerint pedig tálalhatjuk melegen, vagy éppen csak langyosan.......Hozzávalók:1 db zsenge cukkini3 db újkrumpli1 nagy csokor kapor1 db vöröshagymasóőrölt színes borscsipet szerecsendió2 tk ételízesítő 3 dkg vaj1 ek olaj1,5
dl tejföl
1 tk liszt1,5 l víz4-6 db tojás (nagy)A cukkinit és a krumplit vágjuk fel kisebb kockákra. A vöröshagymát pucoljuk meg, és vágjuk fel apróra. A kaprot csipkedjük le a szárról, majd szintén vágjuk fel apróra.A vajat és az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre.
Ezután adjuk hozzá a felkockázott cukkinit, a krumplit, és az apróra vágott kaprot, majd szórjuk meg az ételízesítővel, egy csipet szerecsendióval, őrölt színes borssal, keverjük alaposan össze, és öntsük fel a vízzel.Ezután ízlés szerint sózzuk, és addig főzzük, míg a cukkini és a krumpli megpuhul. (ha szükséges, közben ízesítsünk utána)A lisztet keverjük simára a tejföllel, és egy kevés levessel, majd állandó keverés mellett, csorgassuk a levesbe. Ezután forraljuk fel a levest, majd egyesével, óvatosan üssük bele a tojásokat, és a lángot mérsékelve, szép lassan főzzük még pár percig. (miután beleütöttük a tojásokat, már nem szabad megkeverni, csak kicsit rázogatni az edényt, hogy a tojás ne törjön!!!!)Tálaláskor merjük a levest tányérba, tegyünk bele egy-egy főtt tojást, majd úgy kínáljuk.