Zöldséges sárgaborsóleves.

  • 2017.04.03.
  • 4

A napokban többször is szóba került beszélgetés közben a sárgaborsó, melyet valahogy időről, időre elfelejtünk. Persze első hallásra sokaknak a menzán készült leves, vagy éppen főzelék jut az eszébe, és rögtön rá is mondja, hogy én ezt nem szeretem. Én viszont nagyon is szeretem, és mivel nagyon szeretem, így gyorsan készítettem is egy finom levest. A sárgaborsó mellett került még a levesbe többféle zöldség, újhagyma, és krumpli is. Így aztán egy igazán laktató levest tudtam feltálalni, melyet ropogósra sült baconnel bőségesen megszórtam, majd ebédnél jóízűen kanalazgattuk.

Hozzávalók:20 dkg sárgaborsó2 db sárgarépa1 db petrezselyemgyökér2-3 db krumpli1 cs újhagyma2 gerezd fokhagymasó1 tk ételízesítő10 dkg császárszalonna1 tk zsír
1,5-2 l víz A császárszalonnát vágjuk fel kisebb kockákra, adjuk hozzá a zsírt, süssük szép pirosra, majd szedjük ki a zsiradékból és tegyük félre a tálalásig.Az újhagymát vékonyan karikázzuk fel, majd a visszamaradt zsiradékon kezdjük el üvegesre párolni.Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, pár pillanat múlva az ízlés szerint feldarabolt zöldségeket, majd félig lefedve az edényt pároljuk pár percig.Ezután adjuk hozzá az alaposan megmosott, és lecsepegtetett sárgaborsót, sózzuk, adjuk hozzá az ételízesítőt, majd öntsük fel a vízzel, és addig főzzük, míg a sárgaborsó félig megpuhul.(a sárgaborsót érdemes több vízben átmosni, akkor nem fog habosodni főzés közben)Ekkor adjuk hozzá a felkockázott krumplit, ha szükséges ízesítsünk utána, majd főzzük készre a levest.Tálaláskor szedjük a levest tányérba, majd ízlés szerint szórjuk meg a pirosra sült császárszalonnával, és úgy kínáljuk.