Serpenyős burgonya sajttal, tojással.

  • 2017.04.27.
  • 6

Szeretem az egyszerű, és szinte már feledésbe merült ételeket, mint pl. ez a serpenyős burgonya. Emlékszem volt olyan időszak, amikor gyakran a tányérunkra került, ebédre vagy éppen vacsorára, aztán valahogy háttérbe szorult. A tojást ízlés szerint süthetjük lágyabbra vagy éppen keményebbre.Tálaláskor pedig kínálhatunk mellé egy szelet friss kenyeret, vagy éppen egy egyszerű salátát.....Hozzávalók:3 közepes krumpli5 dkg füstölt sajt10 dkg edami (v. trappista, gouda..)2-3 db tojás 1 kisebb vöröshagymapetrezselyemzöld (ízlés szerint) 4 szelet bacon3 ek tejfölsó
őrölt színes bors2 ek olajA krumplit és a vöröshagymát pucoljuk meg, majd vékonyan karikázzuk fel. A kétféle sajtot reszeljük le, a petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra.A bacon szeleteket egy kevés olajon süssük szép pirosra, majd tegyük félre.A maradék zsiradékhoz adjuk hozzá az olajat, majd rakjuk rá a felszeletelt krumplit és vöröshagymát.Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a reszelt füstölt sajttal, majd fedjük le a serpenyőt, és kb. 15 perc alatt pároljuk puhára.Amikor a krumpli már kellően megpuhult, vegyük le a tűzről, majd kenjük le egyenletesen a tejföllel, szórjuk meg a reszelt sajttal, az apróra vágott petrezselyemzölddel, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, majd üssük rá a tojásokat.
Ezután szintén fedjük le a serpenyőt, majd tegyük vissza a tűzre, és kisebb lángon 10-15 perc alatt süssük készre. A sütési idő attól függ, hogy a tojást lágyabbra vagy keményebbre szeretnénk sütni. (én 15 percig sütöttem, mert keményebbre hagytam a tojást)Tálalás előtt hagyjuk pár percet hűlni, majd tegyük rá az előzőleg pirosra sütött bacont, csúsztassuk át egy tányérra és úgy kínáljuk. Ízlés szerint egy szelet kenyeret is kínálhatunk mellé, de anélkül is nagyon laktató.