Töltött csirkemell hercegnő burgonyával, almamártással.

  • 2017.02.04.
  • 6

Lehetséges hogy a recept elolvasása után azt gondolnánk, hogy órákat a konyhában kell töltenünk ahhoz hogy ezt a menüt feltudjuk tálalni a családnak, de ez közel sincs így. Kicsit előre dolgozhatunk és a csirkemell töltelékét pl. már előző nap elkészíthetjük, majd a fagyasztóban pihenhet felhasználásig. A hercegnő burgonya sem egy nagyon időigényes köret, viszont látványos, és az almamártással sincs sok dolgunk, a végén pedig egy finom, és laktató fogást tudunk az asztalra varázsolni.
Hozzávalók a töltött csirkemellhez:2 db csirkemellfilé (lehetőleg nagy)sóőrölt színes borsszerecsendiókakukkfű20 dkg füstölt sajt (reszelve)Töltelék hozzávalói:20 dkg gesztenyemassza10 dkg mascarpone1/2 cs aszalt vörös áfonyaA töltelék elkészítésével kezdjük, mert mielőtt a húsba töltenénk, érdemes pár órára betenni a fagyasztóba, hogy megdermedjen, és majd könnyen tudjunk vele bánni.A gesztenyemasszát villával nyomkodjuk össze, majd adjuk hozzá a mascarponét, és keverjük simára. Ezután keverjük hozzá az aszalt áfonyát is.Vágjunk le 4 nagyobb darab fóliát, majd osszuk el rajta a masszát, és a fólia segítségével szorosan tekerjük fel úgy, hogy hengeralakot kapjunk. Ezután tegyük be a fagyasztóba pár órára, hogy megdermedjen.A csirkemellfiléket folyó víz alatt mossuk le, majd töröljük szárazra. Ezután egy hegyes késsel óvatosan szúrjuk fel, majd helyezzük bele a tölteléket, és egy hústűvel (v. fogpiszkálóval) zárjuk le a nyílást.Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a fűszerekkel, majd forgassuk alaposan bele a reszelt füstölt sajtba.Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, locsoljuk meg 2-3 ek olajjal, majd helyezzük rá a megtöltött húst.Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 30 perc alatt süssük szép pirosra. (én légkeverésnél 160 fokon, 25 percig sütöttem)
Hercegnő burgonya hozzávalói:1 kg jó minőségű krumpli4 db tojássárga10 dkg vajsó (ízlés szerint)A krumplit enyhén sós vízben főzzük puhára, szűrjük le, majd hagyjuk pár percig állni, hogy leszáradjon a nedvesség.Ezután adjuk hozzá a vajat, a tojássárgákat, és ízlés szerint sózzuk, majd keverjük alaposan össze, hogy egy sima, krémes masszát kapjunk.Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd az előzőleg nyomózsákba kanalazott masszából nyomjunk rá halmokat.Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 25-25 perc alatt süssük szép pirosra.Almamártás hozzávalói:6 db édes alma1 darabka fahéj4-5 db szegfűszeg1/2 citrom leve és reszelt héja2 cs vaníliás cukor3-4 ek cukor 3 dl víz1/2 cs vaníliás pudingpor1 dl tejszínAz almát pucoljuk meg, majd távolítsuk el a magházat, és vágjuk fel kisebb kockákra.Ezután öntsük fel a vízzel, adjuk hozzá a cukrot, a vaníliás cukrot, a citromlevet és a citromhéjat, a fűszereket, és főzzük puhára. (arra figyeljünk, nehogy túlfőzzük az almát)A pudingport keverjük simára a tejszínnel, majd állandó keverés mellett, csorgassuk az almához. Ezután kevergetve főzzük pár percig, hogy kellően besűrűsödjön.Tálaláskor helyezzük tányérra a csirkemellet, tegyünk mellé pár darabot a hercegnő burgonyából, és kanalazzuk mellé az almamártást, majd úgy kínáljuk.