Mákos-sós keksz és a kaviár találkozása.

  • 2015.12.27.
  • 5

Karácsonykor az ünnepi vacsora feltálalása előtt háromféle előételt, az-az falatkát kínáltam, melyekben nagy szerep jutott ennek a mákos-sós keksznek. Idő hiányában a keksz ugyanaz volt, csak a mérete változott. A kaviárhoz pl. egy kisebb kiszúróval szúrtam ki a tésztát, majd pár perc alatt sütöttem készre a kekszeket. Így a kaviárt rákanalazva, tényleg csak egy-egy falatka volt mindegyik. Mákos-sós keksz hozzávalói (kb. 35 db):15 dkg liszt (Nagyi titka)10 dkg vaj1 ek mák (egész)só (ízlés szerint)A mákot tegyük bele egy teflon serpenyőbe, majd állandó kevergetés mellett, kisebb lángon, pár pillanat alatt, pörköljük meg. (vigyázzunk mert a mák hamar megég, így amikor elkezd pattogni, rögtön vegyük le, nehogy megégjen)Amikor a mák megpörkölődött (ez pár pillanat) rögtön vegyük le, és öntsük át egy tányérba, majd hűtsük ki teljesen.A lisztet keverjük össze a sóval, (én 1 mk sót adtam hozzá) majd adjuk hozzá a felkockázott, hideg vajat. Ezután gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát, majd egy sütőpapíron nyújtsuk ki vékonyra. (ha túl száraznak találnánk, akkor gyúrás közben egy pici hideg vizet adhatunk hozzá)A vékonyra kinyújtott tésztát ezután ízlés szerinti formával szúrjuk ki, majd a sütőpapírral együtt, emeljük át egy tepsire.Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép világos színűre. A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni.Tálaláskor a falatnyi kis kekszekre kanalazzuk rá a kaviárt, és úgy kínáljuk. A keksz nagyon finom a ropogós mákszemekkel, és hűvös helyen hosszabb ideig is eltarthatjuk.