Hédi kedvenc pizzája

  • 2020.10.29.
  • 1


Van a faluban egy étterem. Egész finom pizzákat sütnek- néha rendelünk. Hol ilyet, hol olyat, még egyikben sem csalódtunk. De ha Hédire van bízva, milyen legyen, akkor tejfölös alapú, csirkehúsos-kukoricás mellett dönt. Már régóta tervezem, hogy megpróbálom házilag elkészíteni, meglepve vele- most jött el az ideje. Épp Budapesten van, órája volt ma, de már hazafelé tart. Vár rá kedvenc pizzája!
Ugyan nem teljesen tudtam azt az ízt megalkotni, de nekem ízlik, ez az én változatom.Hozzávalók, 2 tepsihez:A tésztához:50 dkg liszt3 dl tej/víz2 dkg élesztő1 teáskanál cukor1 teáskanál só3 evőkanál olajA feltéthez:1 csirkemell2-3 evőkanál olajsó, bors, paprika1 gerezd fokhagyma1 doboz kukoricakonzervnéhány pepperoni /csípős paprika30 dkg sajt4 dl tejföl, csipet só, 1 gerezd fokhagymaÍgy készült:A csirkemellet kisebb darabokra vágtam. Az olajon párolódni tettem. Sóztam, borsoztam, fokhagymával ízesítettem. Pici paprikát is szórtam rá. Addig pároltam, míg a leve elfőtt.A tésztához 2 dl tejet megmelegítettem, elkevertem benne a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt.A lisztben elvegyítettem a sót, majd hozzáadtam az élesztős tejet. Gyúrni kezdtem, s közben annyi langyos vizet adagoltam hozzá, hogy könnyen dagasztható tésztát kapjak.A megdagasztott tésztát letakarva kelni hagytam.
Közben kibontottam, leszűrtem a kukoricakonzervet.A tejfölt elkevertem a sóval és az összezúzott fokhagymával.A sajtot lereszeltem.A megkelt tésztát két részre osztottam. Felét kinyújtottam, nagy tepsibe tettem. Lekentem fele tejföllel, elosztottam rajta a hús és kukorica felét, ízlés szerinti mennyiségű csípős paprikát aprítsunk rá. Fele sajttal beborítottam, s ment is a 190 fokos
sütőbe.Mikor az első majdnem megsült, a tészta másik felével ugyanígy jártam el, majd váltotta az elsőt a sütőben.Most már azt is elmondhatom, hogy Leányzóm teljesen elégedett volt vele. Meg mindenki más is. :-)Elég gyakran készül nálunk pizza, de a blogon még nincs, hogy, hogy nem. Ez az első. Pedig néha fotó is készült róluk. Majd következik a többi is, valamikor! ☺Többnyire csak vízzel dagasztom a pizza tésztáját, most a kezem ügyében volt a tej, ezért került az is bele. Néha a tésztájába is kerül oregánó és bazsalikom- tényleg, most ez teljesen kimaradt. Lehet, hogy ezt hiányoltam belőle? Legközelebb teszek bele, s meglátjuk.