Kapros túróval töltött csirkemell

  • 2020.08.19.
  • 4

Fiammal napi szinten beszélek, azaz azt ritkábban, leginkább írásban tartjuk a kapcsolatot. Azt is "megbeszéljük", ki mit főz. Egyik alkalommal épp tanakodott, mivel rukkoljon elő, én meg küldtem neki néhány lefotózott receptet. Egyiket csak úgy érdekességképp, mert én túlzásnak találtam. Hát nem arra csapott le? El is készítette, s azt mondta finom volt. Na jó, elárulom, többek között kávéban pácolt husiról volt szó. Másik recept valami hasonló volt, nekem ez indította be a fantáziám. El is készítettem egy olyan hétvégén, mikor itthon volt.
Hozzávalók:
3 csirkemellsó, bors, paprika15 dkg juhtúró15 dkg tehéntúró1 csokor kapor2 csomag szeletelt baconÍgy készült:A csirkemelleket szeletekre vágtam- egyből 6 elfogadható szeletet sikerült vágni. A megmaradt kisebb darabokat bepakoltam a mélyhűtőbe.
A túrókat összekevertem az apróra vágott kaporral. Nem sóztam, mert a juhtúró sós volt, de ha szükséges, só is kerüljön bele.A szeleteket kicsit beszórtam só-bors-paprika keverékével, 1-1 púpos teáskanál tölteléket tettem a közepére, becsomagoltam, s áttekertem 1-1 szelet baconnel.Sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam, 190 fokon sütöttem, míg megpirult.Petrezselymes krumplit készítettem hozzá.Mindenkinek ízlett. Azt gondoltam, ha nem lesz elég a töltelék, a maradék hússzeletekbe gombát töltök, de nem kellett ehhez folyamodnom. Bár tehettem volna bele több tölteléket, akkor lett volna gombás is.