Sokmagos kenyér, zsömle

  • 2020.05.08.
  • 0

Mióta itthonról dolgozom, többször sütök kenyeret. Azt nem mondanám, hogy több az időm, de az oda-visszautat a munkahelyre mindenképp megspórolom. Kipróbáltam több mindent, amit összeolvastam, egyedül a kovászra, az igazi, sok napos odafigyelést és rendszerességet megkövetelőre nem vettem még rá magam. Pedig utánaolvastam a témának. Nem nyerte el a tetszésemet, meg sok volt a bizonytalanság. Aztán találtam egy részletes, pontos leírást, s eltökéltem magam, hogy nekiállok. Még nem jött össze a kellő elszántság.Úgy hogy sima, legegyszerűbb kenyeret sütöttem. Amilyet szoktam, s amire azt mondta Férjem, finomabb, mint a gépben sütött.Most fele zsömle lett. Meg többféle liszt és magvak kerültek bele.Hozzávalók:2,5 dkg élesztő1 teáskanál cukor3 dl víz+ szükség szerint (kb. 4 dl)50 dkg fehér búzaliszt20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt30 dkg tönkölybúzaliszt2 teáskanál só4-5 evőkanál olívaolaj1-1 maréknyi napraforgó, -tök- és lenmagÍgy készült:3 dl vizet megmelegítettem, elkevertem benne a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt.
A liszteket kimértem, hozzáadtam a sót, elvegyítettem. Beleöntöttem az időközben felfutott élesztőt, s munkába állítottam a dagasztógépet. Legtöbbször kézzel dagasztok, de most közben másik sütivel bíbelődtem. Még 4 dl langyos vizet öntöttem hozzá, ami soknak bizonyult, ezért még 2 evőkanálnyi liszttel javítottam az állagán. Inkább keményebb legyen a tészta, ne szétterülős. Mikor jónak találtam, hozzáöntöttem az olajat, mikor ez is elkeveredett, a magokat.Mikor alaposan kidolgozódott a tészta, kevés liszttel megszórva, letakarva hagytam megkelni.Mikor megkelt, kiborítottam, finoman átgyúrtam, kettéosztottam. Egyik feléből 9 zsemlét formáltam, tepsibe pakoltam, tetejét kicsit lelapogattam. Hagytam 15 percet kelni, majd mentek a 180 fokos sütőbe.Közben a tészta másik feléből két hosszúkás kenyérkét formáltam, tetejét bevagdostam, s kelt, míg a zsömlék megsültek. Utánuk mehettek a kenyerek.Addig sültek, míg szép színt kaptak, s kopogós lett a tetejük.A magoktól jó ízük lett. Reggelire joghurttal finom volt!

Címkék

Kenyér Magok