Körözött

  • 2019.02.08.
  • 2

Leányzóm, majd nem sokra rá Férjuram is körözött iránti vágyát fejezte ki. Tényleg rég készítettem. Meg aztán szeretek a család kedvére tenni, s miután ketten is rendelték, kénytelen voltam készíteni.Régen nem ismertem, mifelénk nem készítették. Aztán első találkozás és kóstolás után mi is rákaptunk. Népszerűsége azóta is töretlen. Ünnepekre is szoktam készíteni hidegtál részeként, paprikába töltve s karikákra vágva, hétköznapra csak úgy, friss kenyérrel.Most hétköznapi változat készült:Hozzávalók:25 dkg juhtúró25 dkg tehéntúró1 közepes fej lilahagyma1 lecsópaprikasó (ízlés, illetve a juhtúró sóssága szerint)1-1 mokkáskanál pirospaprika és egész köménymagÍgy készült:A hagymát és paprikát apróra felkockáztam.A kétféle túrót villával összetörtem. Hozzáadtam a hagymát, paprikát, kevés sót, pirospaprikát és köménymagot, alaposan összekevertem. Megkóstolom, ha kell, teszek még sót hozzá.Hűtőben tárolva néhány napig élvezhető.Biztos a körözött is ahány ház, annyiféleképpen készül, nekünk így készítve tökéletesen megfelel.

Címkék

Juhtúró Egyszerű