Szombaton koccintsunk a Földért!

  • 2013.05.03.
  • 0

Nagy fába vágtuk a fejszénket! Remélem emlékeztek még a tavaly szervezett két Carrotmobunkra. Az elsőt a Drunken Tailorban, a másikat a Doblo Bor & Bárban tartottuk. A harmadikban tanácsokkal segítettük a lelkes Greenpeace aktivistákat, hogy megszervezzék a 3. Carrotmobot és ennek köszönhetően a Gomb Kávézó egyszerre vált kismama- és környezetbaráttá. De nekünk ez nem volt elég, még mindig vannak vendéglátóegységek ebben a városban, ahol nem energiatakarékosak az izzók, elavultak a nyílászárók, csöpög vagy ne adj' Isten, feleslegesen folyik a csap! Egyik kedvenc környékünk, a Mikszáth tér - Krúdy Gyula utca csak úgy hemzseg a vendéglátóegységektől. Ezek a vendéglátóegységek ugyan nem üzemelnek túl környezetbarát módon, azonban kiderült, hogy ezen szívesen változtatnának a fogyasztók segítségével. Lássuk tehát a bevállalósakat:
Miután a Krúdy Gyula utcát az autós forgalom elől elzárták, az ottani, eddig nagyrészt pincehelyiségben üzemelő éttermek kitörtek a szabadba és gyakorlatilag magukévá tették a környéket. Az egyik legnagyobb és legkényelmesebb ülőhelyekkel (hatalmas és puha párnákkal bélelt kerti díványok) rendelkező hely a Don Leone, olasz ízeket kínáló étterem. Az étterem tulajdonosa, András az egyik leglelkesebb tagja a Carrotmob éttermi szervezőgárdájának. Neki köszönhetjük a színpadot, a hatósági engedélyezés gyorsaságát, és a hangosítást. A szombati napon befolyó bevételt ő egy az egyben környezetvédelmi beruházásra, a mosogató, a csapok modernizálására, víztakarékos jéggépre és víztakarékos szelepek beépíttetésére fogja fordítani, eleget téve ezzel a Vízügyi Együttműködés Nemzetközi Évéből adódó elvárásoknak is. Őket ajánljuk a nap érlelte fűszerek és a paradicsom kedvelőinek és a kényelmes fotelok miatt azoknak is, akik hosszú időt szeretnének a Carrotmobon eltölteni.
Második legaktívabb szervezőnk a Lumen kávézó.  A helyiség eredetileg inkább művész klubnak, galériának indult, ahol kávét is lehetett inni. A tulajdonos aztán gyorsan beleszeretett a sajátkezű kávépörkölés élményébe és a kávé beszerzésével járó kalandba. Mostanra a galériából inkább kávézó lett, ahol azonban még mindig szívesen kirakják a feltörekvő művészek munkáit. A Lumen idén megvette a kávézó melletti helyiséget is és a napokban megnyílt a 2. Lumen, mely egy közösségi találkozó hely - szombaton megnézzük mit is értenek ez alatt. A Lumen egyben a legbőkezűbb vállalónk, hiszen az együttműködési nyilatkozat szerint, a május 4-ei bevételnek 200%-át, azaz dupláját fogja környezetvédelmi beruházásra fordítani. Kell is nekik a pénz, ugyanis nagyravágyó terveik vannak: napkollektort terveznek felszerelni a teraszt árnyékoló ernyőkre, szelektív hullladékgyűjtőket helyeznének el mindkét helyiségben, és az új helyiséget egy zöld fallal szeretnék még üdítőbbé és természetközelibbé varázsolni. Ezek aztán a tervek! A Lument a kávé függőknek és a méregzöldeknek ajánljuk! :)
Bizonyára sokan hallottatok már a Zappa Kávézóról, ami a rock-jazz zenész Frank Zappának állít emléket a belső helyiségben található rengeteg poszterrel és egyéb relikviával. Az egyetemisták egyik törzshelyének számító, régebben elég füstös kis kocsmából mára egy elegáns étterem lett, ami megőrizte régi árait. A teret legnagyobb részben uraló vendéglátóegység a május 4-én befolyó bevétel 50%-át fogja a nyílászárók és a világítás cseréjére fordítani, továbbá tervben van még egy kavitációs kazán beszerzése, amivel komoly energiamegtakarítás érhető el. A Zappát azoknak ajánljuk, akik szeretnék jól hallani a zenekarokat és a stand-up comedy-s fellépőnket, vagy inkább söröznének-boroznának, mert a Zappa e két italban elég komoly választékkal rendelkezik.
Az egyik kedvenc süteményező helyem a Vostro, lehet hogy jópáran még Nostronak ismeritek, a kávéscsészéken és a cukros zacskókon (amit reményeink szerint előbb utóbb lecserélnek asztalonkénti cukortartókra, mert azzal nem keletkezik hulladék és mindenki igényei szerint adagolhatja magának a cukrot) még a Nostro felirat olvasható. A hely megálmodói eredetileg úgy alakították, rendezték be a kis galériázott süteményes-kávézót, hogy az passzoljon a saját személyiségükhöz és ezért is nevezték el Nostronak, ami olaszul azt jelenti, Mienk. Időközben azonban tulajdonos- és szemléletváltás következett be, és inkább a nagyközönségnek ajánlották a kézi készítésű, érezhetően minőségi alapanyagokat tartalmazó süteményeket és a szomszéd Lumen kávézóból származó, kézi adagolással pörkölt kávét felszolgáló vendéglátóegységet, a Vostro ugyanis azt jelenti, hogy Tietek. Köszönjük a felajánlást és azt a vállalást is, ami alapján a Vostro a szombati süteményezőktől származó bevétel 50%-ából energiatakarékos izzókat fog vásárolni. Őket az édesszájúaknak és a magukat kényeztetni szerető Carrotmobolóknak ajánljuk.

A szintén részben a föld alatt üzemelő Nothing but the blues pubnak valóban szüksége van az izzók cseréjére, hiszen a pince helyiségben folyamatosan világítanak az égők. Ők a bevétel 50%-ból szeretnének kicserélni annyi izzót, amennyit csak tudnak. A pubot a magyaros ízek kedvelőinek és a nagyétküeknek ajánljuk, náluk biztosan jó fognak lakni. Akik szeretik a bluest megtehetik, hogy a Carrotmob után még ropnak is egyet.
Nagyravágyó terveket dédelget a Fiktív Pub is. A magyar művészek munkáinak helyszínt biztosító, magát gasztrogalériának nevező vendéglátóegység komoly szivar és whisky választékkal rendelkezik, így hirtelen a kiábrándult értelmiségiek törzshelyének tűnik nekem. Ők a világítás mellett a nyílászárók cseréjét is tervezik a Carrotmobolókból befolyó bevétel 50%-ából.
Az utolsó pillanatban társult be a kezdeményezésbe a Leonardo Pizzéria, akik a világítás korszerűsítését elsősorban mozgásérzékelőkkel akarják majd megoldani és akik a bevétel 50%-t kívánják erre a célra fordítani. Én még nem ettem a Leonardoban, de úgy hallottam, nagyon jó áron, igazi olaszos pizzákat lehet kapni. Őket azoknak ajánljuk, akik éhesen érkeznek, de nem akarják velünk tölteni az egész estét, hanem gyorsan bekapnának egy pizzát és már mennek is tovább.
 
Remélem ekkora és ilyen színes választékkal meghoztuk a kedveteket a csatlakozásra és találkozunk szombaton. Ha szeretnétek velünk személyesen is találkozni, akkor keressétek a Felelős Gasztrohős logót, ott leszünk mi is pont mellette - vagy egy kicsit arrébb. Ha pedig egy hatalmas répa akar beinvitálni valamelyik vendéglátóegységbe, akkor ne ijedjetek meg tőle!