Görög saláta

  • 2020.04.17.
  • 7

Az egyik legfinomabb saláta, ami pár perc alatt elkészíthető. Azonnal is fogyasztható, de legjobb, ha betesszük a hűtőbe 1-2 órára, hogy az ízek jobban összeérjenek, úgy még finomabb lesz! Tulajdonképpen bármit tehetünk bele, de a feta sajt és az olívabogyó elhagyhatatlan, mert ez adja a jellegzetes, karakteres ízét. Illetve mindenképp jó édes paradicsomot használjunk hozzá, mert akkor lesz igazán finom!
Én leginkább csak úgy magában szeretem enni, de tökéletes pirítóssal is vagy valamilyen finom sült húshoz.
(Most picit maszatosra sikerült fotóznom, mert elfelejtettem, hogy azelőtt szoktam összekeverni lazán, mielőtt még nem teszem rá a feta sajtot - most viszont a sajt kockákkal együtt kevertem össze és így már nem látszanak szép tisztán a zöldségek. Nem baj, úgyis olyan sokszor készítem ezt a salátát, legközelebb másképp fotózom és megosztom azt is. ????)Hozzávalók:4 közepes édes paradicsom2 közepes fej lila hagyma1 kígyóuborka20 dkg olívabogyókb. 12-13 dkg feta sajt4 evőkanál olívaolaj1,5 evőkanál frissen facsart citromlé1 púpos teáskanál szárított bazsalikom vagy oregano2 csipet őrölt fekete bors A pöttyös kézműves kerámia megvásárolható a Pöttyös Otthon webáruházban az alábbi linkre kattintva:www.pottyosotthon.hu
Elkészítés:Az öntethez összekeverjük az olívaolajat, a citromlevet és a bazsalikomot (vagy oreganot).
A megtisztított/megmosott hagymát kisebb kockákra vágjuk. A megmosott paradicsomot és uborkát is hasonló kockákra vágjuk fel. A feta sajtot szintén felkockázzuk, ha nincs kockákra vágva.
Egy tálba tesszük a kockákra vágott zöldségeket és az olívabogyót is, megszórjuk az őrölt borssal, ráöntjük az öntetet és lazán összekeverjük. Majd beleszórjuk a feta sajtot is.
Azonnal is fogyasztható, de legjobb, ha lefedjük a tálat és 1-2 órára a hűtőbe tesszük, hogy összeérjenek az ízek.Magában és pirítóssal is fogyasztható, illetve tökéletes sült húsokhoz is tálalva.