Nyári Lasagne (sütés nélkül)

  • 2015.07.17.
  • 1

Ismét forróság köszöntött be a tegnapi nappal, aminek ha nem is mindenki, de azért tud az ember fia örülni neki így július derekán. Pláne ha vízpart mellett töltheti ezeket a napokat.Teljesen véletlen, hogy amikor ezt a receptet elkészítettem másfél héttel ezelőtt akkor pont ilyen meleg volt mint ma, amikor lejegyzem. Továbbá idevonatkozó hír még, hogy amikor ezt az étel készítettem, aznap kezdtem meg a szabadságomat, ma pedig amikor írom ezeket a sorokat, éppen véget ér a szabadság. Na de így van ez rendjén, és hát előttünk áll még a hétvége is. Magát a receptet, ezt a nyári verziót Fördős Zé műsorában láttam, és mivel szeretem az olasz konyhát, így egyértelmű volt, hogy reprodukálom a látottakat. Nem tudok, és nem is szeretek egy az egyben másolni, így ha csak egy kicsit is, de másképpen készítettem el az én "Nyári Lasagne-met." A különbség megmutatkozik abban, hogy én paradicsomos darált húsos ragut készítettem friss paradicsommal, zsenge új fokhagymával, friss bazsalikommal és rozmaringgal, amely ragut egy kevés csavarral tettem ütőssé. Ez a csavar nem más mint egy csipet fahéj használata. Évekkel ezelőtt Jamie Olivertől lestem el ezt a csavart. Gyakorlatilag amitől nyári ez az étel az az, hogy nem kell sütni a tésztát, elég csak sós vízben kifőzni a lapokat, ketté vágni, majd rétegenként összeállítani az ételt. Úgy csináltam, hogy a tányér alját vékonyan megkentem olívaolajjal, arra helyeztem egy tészta lapot, erre egy réteg húsos ragu került, majd egy újabb tészta lap amelyre cukkini forgácsokat helyeztem, (zöldséghámozóval faragtam) és ezt ismételtem a tányér pereméig, végül reszelt sajttal szórtam meg a tészta tetejét.Biztos, hogy jó hidegen is ez az étel ebben a melegben, de szobahőmérsékleten kimondottan finom volt.Hozzávalók 4 személyre:- 500g darált sertéshús- 1 Lasagne tészta (személyenként 2-3 lap)- 3 db közepes méretű paradicsom- 1 db közepes cukkini- 2 gerezd fokhagyma- friss bazsalikom- friss rozmaring- csipet őrölt fahéj- só- bors- kemény sajt (lehetőleg olasz típusú) - olívaolajElkészítése:A paradicsomos-húsos raguhoz egy serpenyőben kevés olajon futtassuk meg az apróra vágott fokhagymát. Amikor a fokhagyma illatozni kezd, adjuk hozzá a darált húst. Sózzuk, borsozzuk és amikor már kezd levet ereszteni a hús, akkor adjuk hozzá az apróra vágott paradicsomot. Érdemes a paradicsomot meghámozni. (Forró vízbe a bevágott paradicsomokat egy percig "főzzük", majd hideg vízben lehűtjük, így lejön a héjuk) Ha nem eléggé paradicsomos, akkor egy kevés paradicsompürével dúsíthatjuk. A ragut néha kevergessük meg, ha kell kevés folyadékot adjunk hozzá, hogy ne legyen nagyon száraz. Ha a ragu elkészült, akkor egy csipet fahéjjal, és friss aprított bazsalikommal, rozmaringgal ízesítsük, fűszerezzük. Egy másik serpenyőben kevés olajon a zöldséghámozóval megpucolt, vékony lapokra szeletel cukkinit pirítsuk le. Pirítás közben kevés sóval és borssal ízesítsük.Vigyázzunk arra, hogy a cukkini maradjon harapható, legyen tartása. Amikor ezzel megvagyunk és a ragu is hűl, addig megfőzzük a tésztákat. Egy edényben sós vízben főzzük meg a tésztalapokat, egyszerre ne sokat, és kevergessük, mert hajlamosak az összeragadásra. Ha megfőttek a lapok, szűrjük le őket és vágjuk ketté, majd rétegezzük a raguval, és a cukkinivel végül szórjuk meg a reszelt sajttal.Tipp:Hús nélkül is készíthetjük, abban az esetben a paradicsomos raguba a cukkinit kockára vágva párolhatjuk meg, és/vagy kockára vágott répával is keverhetjük a cukkinit.