Fűszeres napraforgókrém

  • 2012.10.02.
  • 5

A kenyérre kenhető kategória igazából nagyon fontos a mindennapi táplálkozásunk szempontjából. Sok száz, szóval, rengeteg kenyeret kentem életem három pasijának. Nem a szalámis szendvics a csúcs, azt mindenki tud, hanem az egyebek, a kencék!Mostanában a vegetáriánus blogok közül a kedvencem a "Mindennapi ételeink". Nagyon színes, változatos a blog, rengeteg ötletet lehet meríteni belőle. A kókuszzsírt, vagy kókuszolajat is az ott olvasottak alapján vásároltam, egy ideje már készültem kipróbálni. Ezt a kencét kettő, ott olvasottból gyúrtam, kevertem össze.Életem párja csak a növényi májkrémnek hívja, nagyon ízlik neki. Neki nem javasolt májat fogyasztani, talán emiatt is fontos számára ez az illúzió. A vegetáriánus ételekben én semmiképpen nem keresem a húsra emlékeztető ízt, nekem ezért meglepő az íze.Hozzávalók, ahogyan készítettem:15 dkg pirított napraforgó15 dkg hagyma(1 nagy fej)4 gerezd fokhagymasó
2 evőkanál sörélesztő pehely30 dkg kókuszzsír3 kk olívaolajA kimért napraforgó magot a sütőben 7-8 perc alatt megpirítottam. Kávédarálóban finomra őröltem. Az apróra vágott hagymát a kókuszzsír felén a sóval, a fokhagymával, lassan, mintha hagymalekvárt készítenék, pépessé pároltam. A végén hozzá kevertem a többi kókuszzsírt, az olíva olajat és a napraforgót, amivel még egy kevés ideig főztem. A kémet a teljes kihűlésig többször megkevertem.