Thait karácsonykor

  • 2016.12.25.
  • 3

Mit is mondhatnék, sosem szoktam hagyományos karácsonyi menüt főzni magunknak. Általában 25-ét töltjük kettesben és ilyenkor igyekezek mindig valamit készíteni. Őszintén szólva nem emlékszem már, mit csináltam tavaly, de idén úgy döntöttem, hogy thai kaját készítek. Rendhagyó karácsonyi ebéd, nem igaz? :) Igazából már hetek óta terveztem, hogy elkészítem ezeket a fogásokat, de zűrös 3 hét áll mögöttünk, nem várt fordulatokkal, így hiába pihent a hűtőben minden hozzávaló, a kivitelezés váratott magára.Igaz, most nem ezt a receptet hozom, hanem egy régebbit, de szintén thai. Méghozzá húspogácsa, amihez a fűszereket a szuper kis aprítómmal vágtam péppé. Így sokkal gyorsabb az elkészítés. Most meg, hogy úgy zsibbad a kezem, hogy a kést alig tudom megfogni, nem hogy aprítsak órák hosszat, ez a kis RH aprító menti meg gyakorlatilag az életem. :)A recept a Kifőztükben is megjelent, az aprítóért pedig köszönet a Russell Hobbsnak. Thai kókuszos csirkehúspogácsa Hozzávalók 16-18 db-hoz, 4 személyre50 dkg darált csirkehús (lehetőleg mell és comb vegyesen)1 közepes vöröshagyma1 gerezd fokhagyma3 cm gyömbér1 piros csilipaprika1 marék korianderzöld1 marék thai bazsalikom1 evőkanál halszósz1 csapott teáskanál só1 tojás3 dkg kókuszreszeléka tálaláshoz:cukormentes édes csiliszószA hagymákat és a gyömbért megpucoljuk, nagyobb darabokra vágjuk. A magházától megtisztított csilipaprikával (ha csípősen szeretjük,maradhat a magháza is), a zöldfűszerekkel, a halszósszal a Russell Hobbs aprítóba helyezzük, és felaprítjuk. Elvegyítjük a darált hússal, a kókuszreszelékkel, a tojással és a sóval. A két tenyerünk között diónyi húsgombócokat gömbölyítünk, majd kilapítjuk, és kiolajozott tepsire helyezzük. 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük, közben egyszer megfordíthatjuk. Édes csiliszósszal tálaljuk.Tipp: köretként rizs illik hozzá, ha főételként fogyasztjuk. Golyóbisra formázva pedig remek partifalatka lehet.CH tartalom: 4 g CH/főKalóriatartalom: 218 kcal/fő(csiliszósz nélkül számolva)