Salátahiány

  • 2016.03.13.
  • 9

Az elmúlt hetekben alig ettem salátát, pedig normál esetben az szokott lenni a vacsorám egy kis kenyérféleséggel. De annyira sűrű napok vannak mögöttünk, hogy sem idő, sem energia és sok esetben alapanyag sem állt rendelkezésre. Most azonban a 4 napos hétvégén kivételesen nem utaztunk sehová, így szombat reggel mindent összevásároltam a piacon, hogy aztán 4 napig ne csináljak mást, csak főzőcskézzek. Ez persze nem jött össze, mert miután nekiláttunk a kert rendetételéhez, olyan fáradtak lettünk, hogy csak lefeküdtünk aludni. :) Hiába, nem szoktuk a szántást. :) Ezt a tenyeremen keletkező vízhólyagok is bizonyítják, de sebaj. Majd hozzászokunk. A gyomnövények mennnyiségét elnézve sosem fogunk a feladat végére jutni, a tervezett kis konyhakertről nem is beszélve. :) Jaj, micsoda boldogság ez! :)Visszatérve a salátákhoz, most is azt hozok. Igaz, már kapni friss hónapos retket is a piacon, de ez a változat még télen készült, fekete retekkel. Ha nincs kedvünk szöszmötölni a tálalással, egyszerűen vágjuk össze az uborkát is és úgy keverjük el a hozzávalókat.Töltött uborkahajóHozzávalók 4 személyre1 kígyóuborka1 kisebb fekete retek3 dkg retekcsíra1-2 evőkanál lágy kecskesajtAz uborka végeit eltávolítjuk, a zöldséget hosszában félbevágjuk. Kávéskanállal kikaparjuk a magjait. A retket megpucoljuk, nagy lyukú reszelőn lereszeljük, elvegyítjük a csírával és az elmorzsolt kecskesajttal. Megtöltjük vele az uborkát. Azonnal tálaljuk.CH tartalom: nem számoljuk