Én és a köménymag

  • 2014.08.18.
  • 0

Mindig is utáltam a köménymag ízét. Még a gulyáslevesben is, ha kicsit köményesebb íze volt, akkor már nem rajongtam érte, pedig édesapám gulyáslevese egyszerűen zseniális. A kőrözöttet pedig ezért nem voltam hajlandó sosem megenni. Aztán, később valahogy megkedveltem a római köményt, aztánaz édesköményt. Legvégül pedig úgy gondoltam, kipróbálom újra a hagyományos, magyar konyhában használatos köménymagot.Apránként csempésztem bele a mindennapjainkba, először fűszerpácokba került. Azt hiszem, az ellenálásom legvégül a köményes rúd megsütése után következett be. Ott ugyanis rájöttem: imádom a köménymagot. A sajtos variációt (amit direkt magam miatt csináltam), már meg sem ettem. :) Azt hiszem, a következő lépés a kőrözött lesz. Azt hiszem, most már azzal is megbarátkozom ennyi év után. :)A recept, amit hozok, római köménnyel készül. Én az Uram miat tettem bele szalonnát is, de igazából vegetáriánus étel, ami gyors, laktató és szerintem borzasztóan ízletes. Sokkal többet meg tudnék belőle enni, mint amit a szénhidrát alapú diéta megenged. :)A recept a Kifőztük magazin augusztusi számában jelent meg. Paradicsomos-lencsés egytál- 10 dkg vörös lencse- 10 dkg apró szemű barna lencse- 40 dkg konzerv paradicsom- 1 nagy fej vöröshagyma- 3 gerezd fokhagyma- 4-5 szem szárított paradicsom- 10 dkg füstölt húsos szalonna (opcionális)- 1 kávéskanál (füstölt) pirospaprika- 1 kávéskanál őrölt római kömény- 1 evőkanál friss oregánó- 2 teáskanál balzsamecet- 1 teáskanál só- 1,2 l víz- 1 evőkanál (olíva)olajA vöröshagymát és a fokhagymát felaprítjuk, a szalonnát felkockázzuk. Egy vastag aljú fazékban felhevítjük az olívaolajat, és kb. 3 perc alatt megpirítjuk rajta a vöröshagymát és a szalonnát. Hozzáadjuk a fokhagymát, újabb 1 percig pirítjuk, majd beleszórjuk a fűszereket (az oregánónak csak a felét tegyük bele ) és felöntjük a vízzel és a paradicsomkonzervvel. Hozzáadjuk a barna lencsét, majd 10 perc főzés után a vörös lencsét is. Kb. 10-15 perc alatt készre főzzük. Legvégül beleszórjuk az oregánó másik felét és a balzsamecetet.Ízlés szerint kenyérrel vagy anélkül tálaljuk.CH tartalom: 39 g CH/adagKalóriatartalom:
397 kcal/adag (szalonna nélkül 275 kcal/adag)