Főve aztán sülve - Így készül a finom bagell

  • 2020.12.22.
  • 3


Egy ínycsiklandó házi szendvics mindent meggyógyít. Ha pedig nincs szükség a gyógyerejére, éhség ellen is kitűnően alkalmazható. Az igazán jó szendvicsnek az alapja is otthon készül. Legyn szó zsömléről, kifliről vagy éppen ciabattáról a végeredmény kitűnő lesz. Mindezek mellett próbálkozhatunk bagellel is, ez a huncut, középen lyukas péksütemény a család kedvence lesz. Érdekessége, hogy sütés előtt megfőzik a tésztát, ami ettől finom puha lesz és nagyon sokáig, akár tíz napig is frissen eláll. Jól hangzik? Vágjunk bele!Bagell Hozzávalók 8 darabhoz: 60 dkg liszt, 15 g élesztő, 3 dl langyos víz, 1 teáskanál só, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál olaj. A főzővízhez: 1 teáskanál só, 2 evőkanál méz. A tetejére: 1 tojás és magvak kedvünk szerint. Elkészítése: 1. A lisztet tálba szitáljuk, kis mélyedést képezünk a közepén, belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a cukrost és a sót, egy kevés vizet, kicsit összekavarjuk és pár percig hagyjuk dolgozni. 2. A többi víz és az olaj hozzáadásávak kidagasztjuk a tésztát, majd meleg helyen, letakarva egy órán át kelesztjük. 3. A megkelt tésztát átgyúrjuk és 8 kis cipóra osztjuk, hagyjuk pihenni, közben egy ötliteres nagy lábasban feltesszük a vizet főni. 4. Mindegyik kis cipót hosszúra sodorjuk, majd gyűrűt formálunk belőle. 5. A vízhez adjuk a sót és a mézet. Felforraljuk, de ne lobogjon. A tésztagyűrűket beledobjuk a vízbe, mindkét oldalukon fél percig főzzük. 6. A vízből kiemelt gyűrűket sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, megkenjük felvert tojással és megszórjuk magvakkal, durva szemű sóval. 220 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt pirosra sütjük.