Áfonyás máktekercs (paleo)

  • 2018.03.27.
  • 3

A hétvégére készült ez a tekercs. Áfonya lekvár helyett használhatunk hozzá szilva vagy sárgabarack lekvárt is.Hozzávalók:a piskótához:5 tojás5 dkg darált mák5 dkg eritrit (xilit vagy nyírfacukor)1 vaníliarúd kikapart magjaicsipet sóa krémhez:20 dkg Totu
1/2 kezeletlen citrom héja és leve1 vaníliarúd kikapart magjai3-5 dkg eritritol
fél dkg zselatintovábbá:cukormentes áfonyalekvárA tésztához a tojásokat kettéválasztjuk. A sárgáját habosra keverjük az édesítő anyaggal, majd hozzáforgatjuk a darált mákot. A tojásfehérjét csipetnyi sóval kemény habbá verjük. A tojáshab felét hozzáforgatjuk a mákos tojássárgájához, majd a maradék habot is. Ügyeljünk arra, hogy a hab ne törjön össze. A masszából sütőpapíros tepsire 30 x 35 centis téglalapot kenünk végül 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve 8-10 percet szikkasztjuk mielőtt lehúzzuk róla a papírt. A lehúzott sütőpapír segítségével rolád szerűen feltekerjük a még langyos tésztát, így hűtjük ki teljesen. Amikor kihűlt kitekerjük, vékonyan megkenjük a lekvárral. Rásimítjuk a krémes részt, amihez a zselatint a vízben kis lángon feloldjuk, majd a többi hozzávalóval együtt turmixgépbe vagy késes aprítóba téve krémesítjük. Megszórjuk a málnával. Újra feltekerjük. Végül 3-4 órára, még jobb, ha egész éjszakára hűtőszekrénybe tesszük dermedni mielőtt szeletelnénk.Többen kérdeztétek a
ToTut
és a tojásrudat hol lehet beszerezni.
Itt
tudtok érdeklődni.A facebookon is követhettek,
itt tudtok csatlakozni hozzám. Ne feledjék, hogy csak akkor jelennek meg a bejegyzéseim nálatok, ha a
Követed
lehetőségre is rákattintatok.A Google+-on
itt tudtok csatlakozni hozzám.Létrehoztunk egy új paleos receptes csoportot, ha van kedvetek csatlakozni hozzánk itt megtehetitek:
https://www.facebook.com/groups/523183661193999/
A ti ötleteiteket, receptjeiteket is várjuk!