Tengeri sügér, újkrumpli, zöldbab

  • 2018.05.26.
  • 1


Azt hiszem új kedvencem lesz a tengeri sügér, a nyelvhal mellett. Nem szálkás (legalábbis amit én kaptam az nem volt az), húsa tömör, nem szétesős fajta, 5 perc alatt könnyen elkészíthető serpenyőben. Íze kicsit markánsabban „halízű”, de nem tolakodóan. Ennek megfelelően nem is vittem túlzásba ennek se a fűszerezését, kevés fehérborson, són kívül nem kapott mást. A sütés végén hozzáadott vaj nagyon jót tett neki. Egy egyszerű, tavaszi, újkrumplis, zöldbabos körettel könnyen és gyorsan elkészíthető vacsorát dobhatunk össze belőle.
Hozzávalók (2 főre):Egy kb. 30-35 dkg-os tengeri sügér filé,Fehér bors,30 dkg újkrumpli, 10 dkg zöldbab,Kis csokor petrezselyem levelei, felaprítva,Kb. 50 g vaj,Olívaolaj,Tengeri só,
TartármártásTejföl,Majonéz,Mustár,Kapribogyó
A tartármártáshoz aprítsuk fel a kapribogyót, keverjük el a tejföllel, majonézzel, mustárral. A krumplit alaposan tisztítsuk meg, tegyük fel hideg sós vízben főni, főzzük puhára (forrástól számítva kb. 20-25 perc). Ha megfőtt vágjuk nem túl nagy darabokra. A zöldbab végeit csípjük le, vágjuk félbe, szintén sós, de forrásban lévő vízben blansírozzuk 4 percig, majd szedjük hideg vízbe. Közepes méretű serpenyőben olvasszunk fel ujjnyi szelet vajat kevés olívaolajon, pirítsuk meg rajta a krumplit. Ha megpirult, adjuk hozzá a zöldbabot, forgassuk át párszor, hogy átmelegedjen. Keverjük össze a felaprított petrezselyemlevéllel, sózzuk, borsozzuk, ha szükséges.A halfiléről papírtörlőn itassuk le a nedvességet (legyen teljesen száraz), vágjuk nagyobb darabokra, sózzuk, borsozzuk. Hevítsünk fel egy szélesebb serpenyőt, öntsünk bele 2-3 evőkanálnyi olívaolajat. Kezdjük el közepes lángon sütni a halszeleteket, 2,5 perc után fordítsuk meg őket (kis olajat locsoljunk a felső oldalukra), süssük tovább 2,5 percig. Fél perccel a sütés vége előtt adjunk ehhez is egy kisebb darab vajat, ha felolvadt kanalazzuk a halszeletekre. Ha bőrős filéket sikerül szereznünk, akkor a bőrös oldalával lefelé kezdjük a sütést, és csak a vége előtt kb. egy perccel, ha már aranybarnára pirult a bőre, és szinte a teljes vastagságban opálos, fehér a húsa, fordítsuk meg.