TEJSZINES RÓKAGOMBA TAGLIATELLÉVEL

  • 2014.09.07.
  • 8

Jó sok idő eltelt a legutóbbi bejegyzésem óta. Nem mintha nem lett volna miről írnom, inkább időm nem volt rá. Visszatekintve mögöttem van egy nyár, amit nagyrészt otthon töltöttünk.
Alig-alig főztem valamit, ha mégis igen, azt általában kérésre, megrendelésre újságnak, magazinnak, stb. Egyébként pedig élveztem azt, amit Nagymamám, Anyukám, Anyósom, a Nővérem és egyszer a Keresztanyám főzött. Így a 6. hét végére el is kezdett hiányozni a konyha. Az Európán keresztül vezető út hazáig rengeteg inspirációt adott, az egyhetes Olaszországi nyaralás pedig a hideg idő ellenére is újabb gasztro élményekkel gazdagított. Minden, ami menet közben eszembe jutott igyekeztem papírra vetni, ami kép a fejemben megszületett azt próbáltam bevésni, így most már csak ezeknek a megvalósítása maradt hátra. Részt vettem egy szuper workshopon, Basa Veronika keze alatt, az ott készült fotókat itt láthatjátok. Vera nagyon profi, kreatív fotós, mindenkinek ajánlom a workshopját, aki hozzám hasonlóan arra a furcsaságra adja a fejét, hogy ételeket fotózzon.
Hamarosan pedig újra elindul a Segítsüti, amin idén is részt veszek. Ezúttal a befolyó összeg a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt támogatja. Mivel évekig dolgoztam hematológiai
gyógyszerekkel, ez a szakma szívemhez nagyon közel álló, így szeretném hogy
a sütim finom és szép legyen. Azt már ki is találtam mit sütök, de ez egyelőre maradjon titok. De egy hét múlva ez is kiderül!És íme a nyár képekben:És akkor még pár szót írok erről a finom, de egyszerű receptről. A Nővéremmel egy szombat reggel a debreceni piacon akadtunk ezekre a gyönyörű gombákra. Friss volt, ropogós, és fele annyiba került, mint Budapesten. Aki persze teheti, legjobb ha saját maga szedi. Szerintem a legjobb, ami a rókagombával történhet ez a szuper egyszerű tészta. A recept megjelent az aktuális Bors Gasztro Mellékletében.
Hozzávalók:0,5 kg friss rókagomba2 evőkanál olaj1 kis fej hagyma2 gerezd fokhagyma1 dl száraz fehérbor2,5 dl tejszínsó
bors3 ág friss kakukkfű2 ág friss oregánókb 30 dkg széles metéltfrissen reszelt parmezánA gombát papírtörlővel tisztítsuk meg a rá tapadt földtől, ha szükséges folyó víz alatt mossuk meg. Ne hagyjuk állni a vízben, különben megszívja magát. A megtisztított gombát vágjuk nagyobb, egyforma darabokra. Az olajat melegítsük meg egy serpenyőben. A hagymát vágjuk apró kockára majd az olajon futtassuk meg. Adjuk hozzá a vékony szeletekre vágott fokhagymát, majd a gombát. Amikor átforrósodott öntsük rá a bort és vegyük nagyobbra a lángot, amíg az alkohol elillan. Ezután vegyük vissza a lángot közepesre, majd adjuk hozzá az apróra vágott fűszernövényeket, sózzuk, borsozzuk. ( a kakukkfű szárát ne vágjuk bele, kezünkkel a szárról húzzuk le az apró levélkéket.) Amikor a gomba megpuhul vegyük le a tűzről és állandó keverés mellett adjuk hozzá a tejszínt. Tegyük vissza és főzzük mártás sűrűségűre.
Közben egy nagyobb fazékban tegyünk fel vizet a tésztának. Sózzuk, és adjunk hozzá egy evőkanál olajat. Főzzük ki a tésztát majd melegen keverjük össze a mártással. Frissen reszelt parmezánnal tálaljuk.