Tanács az otthoni tanuláshoz

  • 2020.03.19.
  • 4

Javasoltam a szülőknek, gyerekeknek, és mindenkinek elmondom, aki megkeres, leírom hát ide is.Érdemes használni egy leckefüzetet. A hét napjaihoz be lehet írni a tantárgyat, amiből küldik a leckét a pedagógusok, mellé a feladatot. Még a határidőt is akár. Ha kész egy lecke, ki lehet pipálni. Így egész jól át lehet látni, mit kell csinálni, mikorra, elkészítettük-e.A képet példának tettem fel, egy ceruza/toll és szemmérték vagy vonalzó kell hozzá, egy füzet vagy papír.Jómagam minimalizáltam a tananyagot. A gyerekeket és a szülőket/segítőket veszem alapul. Olyan feladatot adok (külön plusszban házit nem!!!), amit a gyerkőcök egyedül is meg tudnak csinálni. Figyelek arra, hogy ne üljenek egész nap a gép előtt. (Itt jegyzem meg, hogy az Oktatási Hivatal nem az online tanítást rendelte el, hanem a digitális tanrendet. Én nem szeretném a szülőket/sulisokat új, ismeretlen programok megtanulásával terhelni, mert nem ez a cél. Éppen elég gondjuk van most a családoknak ezen kívül is.)A Krétába tanmenet szerint adminisztrálok, de van, ahol más feladatot kapnak a gyerekek, aztán ha ez kiderül, akkor rúgjanak ki. A gyerekek nehéz mostani helyzete nekem fontosabb, mint a ... adminisztráció.Szóval leckefüzetre fel! :)