Nesze neked, Tokaj!

  • 2016.05.22.
  • 5

Gondoltam egy merészet. Annyira merészet, hogy én biz’ ama hegynek nevezett izére felcammogok négykerékkel a hétvégén. Sarjakkal és Férjjel felszerelkőzve.Tegnap délután már jéghidegnek éreztem minden porcikámat, estére lázig és hányingerrel vegyített hű-a-francba-megmozdulni-se-tudok érzésig. Éltem a gyanúperrel, hogy nem masírozom én fel Tokajba.A helyettesítő doktornő bő fél óra várakozás után – a hideg padon ülve – kiderült: nincs is bent. Hurrá! Ha addig nem lett volna, addigra sikeresen összeszedtem egy felfázást. Egye fene, sorszámhúzás az asszisztenshez.Asszisztenshez bepofátlankodott addigra nagyjából a fél kínai hadsereg – azért nem szovjet, mert nem tudom, melyik a nagyobb létszámú -, háziorvost helyettesítő hölgy megérkezett.Cirka egy órás várakozás közben megtudtam:– az alacsony vérnyomás magas pulzussal nem nyerő dolog– a maszek munkáltatók kirakják a munkavállalót a kapun kívülre, ha mentőt kell hozzá hívni– a háziorvos – az eredeti – el se olvassa a kezébe nyomott papírt/zárójelentést– ez általában utólag derül ki– hogy hova kell/nem kell beutaló, egy olyan dolog, amit nem tud se a háziorvos, se az asszisztens– ha nem megy oda reggel fél 7-re a beteg az SZTK-ba, nem látják el aznap; a kés elfér a hátában nyugodtan; ha nem tetszik, menjen át másik városba– baromira nem csípem a hosszú várakozási időtAz asszisztenshez bejutva elregéltem a diagnózist, hogy mit vettem be rá (sarjaknak kiírt gyógyszert), erre egy feleolyan erős gyógyszert írt ki, mint kellene. Kötöttem az ebet a karóhoz, hogy ha az a 2*500 mg az alap, amit beveszek (3-szor per nap), akkor ne adjon már 250 mg-ot 2x egy nap.Megelégelte a dolgot, áthívta a doktornőt.Doktornő úgy kezdte, hogy a 250 mg még gyereknek is kevés, a tünetek alapján pedig nekem “felfele sugárzó medencegyulladás”-om van, amivel kórházban lenne a helyem, mert nem játék. És hétfőn – ha kibírom addig -, uh-ra menjek. (He?!) Hozzátette, hogy inkább úgy készüljek: bármikor indulni kell az ügyeletre, mert vese… valami várható. Kedves… Eddigre már tudatosult bennem, hogy agyő Tokaj van.Az éjszaka hanyagolandó. Két kezem és két lábam van, mégis kevésnek tűnt az összes ujjam a káromkodások számlálásában, amit kiejtettem a számon. Nem, nem a széthagyott legókba léptem bele.Szóval most nyomkodom ezerrel az ágyat, és nem tudom eldönteni, a háromszor(!) egy Cataflam – plusz a titokban bekapkodott többi fájdalomcsillapító – mellett melyik bennem az erősebb: a düh vagy a tehetetlenség érzése az aúúúú!-k mellett…Az időjárás pedig gyönyörű: süt a nap, nincs se túl meleg, se túl hideg, az eső sem esik, enyhén felhős az ég… Jaaaajjjj! Fotó: http://www.boraszportal.hu