Márpedig mi túléljük!

  • 2016.03.23.
  • 2

Tegnap sikeresen elrontották a szülinapomat. 35 éves fejjel arra kellett döbbennem, hogy igazam volt: nincs biztonság egyetlen, nyugati nagyvárosban sem.Hogy ez honnan jön, ez a rendkívül szélsőséges dolog azon embereknél(?), akik ilyen “szakadjon szét mindenki!” felfogással bírnak? Marha egyszerű a válasz: a vallásukból. Abból a vallásból, ami sokkal fiatalabb az itt uralkodó keresztény egyházaknál. Egy, a keresztény egyházhoz képest primitívebb vallásból, ami arról szól, hogy az egyiknek mindent szabad, a többi meg dögöljön meg. Ez most szó szerint értendő.Van egy ismerősöm, aki Brüsszelből, az Európai Parlament és környékéről posztolt ki több fotót, mert ott járt mostanában. Nem tudtam, mikor jön haza, de egy tegnapi bejegyzése után már egy fokkal boldogabb voltam, hogy nem, az én ismerősöm már nem volt ott ezeknél a borzalmaknál.Hogy őt már tudom, nincs baja, komolyabban elgondolkodom a dolgokon.Mi, mint tudják sokan, egy isten háta mögötti helyen lakunk. Nem sok olyan dolog van itt, ami pusztítandó az ő vallásuk szempontjából – azt a pár disznót leszámítva, akik röfögnek hátul. Mivel ők nem eszik, mi pedig esszük, így ha meg is támadnak minket, húsunk lesz, amit ehessünk.Tisztában vagyok/vagyunk azzal, hogy milyen növényeket lehet termelni akár titokban, egy kis pici helyen, házon belül. De mivel elég sok gyümölcsöt fogyasztanak a migránsok, azt nincs értelme kinyírniuk, amit a saját hasukba tömnek. Megtermelni pedig nem fogják, ahhoz lusta népségből vannak.Vizet tudunk keríteni, amit forralás után lehet inni, így hát szomjan sem fogunk veszni.Gond egy szál se!Főleg, hogy nem fogok teketóriázni ezután sem azon, hogy ha valaki illetéktelen az én engedélyem nélkül belép a területünkre, a konyhakést nagyon hamar a kezembe fogom kapni és vérezni fog a keze az illetőnek. Vagy pedig tudok én olyan, nem túl fájdalmas, ám örökre nyommal bíró sérülést okozni neki, ami alapján felismerhető lesz.Hogy nem lesz áram, internet, mobiltelefon, nagyjából nem érdekel, mert lehet nélkülük élni. Itt a térerő amúgy is gyatra, és igazából a műholdas telefon az, amire szükség lenne, de annak még mindig elég borsos az ára.Repülőn nem sokat szoktam utazgatni – kb. soha nem mentem még sehova olyannal -, tehát nem valószínű, hogy egy reptéri váróban legyek felrobbantva, a gyerekeim sem mennek sehova, ezért valószínűleg életben fogunk maradni.Itt, Kiskunbüdössündörös Altáji Féltekén a metró sem túl gyakran látott dolog, szóval ettől sem félek, hogy metróban lelnénk a halálunkat.Vonatot sem igen használunk erre fele – ami van vasúti szárnyvonal, azt is meg akarják szüntetni, hisz a kutya nem használja, olyan lehetetlen időpontokban jár.Buszpályaudvar ugyan van, legalábbis az egyik kis épületet hiperszupermodern kalyibává tákolták össze, de ott sincs értelme robbantani; azt a két-három kóbor állatot minek?!Mivel tudom, hogy van a környéken régi, világháborús meg átkos korabeli információ átadó készülék, attól sem félek, hogy ne jutnánk némi információhoz a “vigyázz, jönnek a migránsok!” mondat elhangzása után.Ja, és hogy miért vagyok ennyire magabiztos minden tekintetben? Mert Magyarország egy csodálatos hely, önfenntartó, és tudom, érzem, hogy túl fogjuk élni!

Címkék

Magánvélemény