Elegáns női torta új ötletekkel

  • 2014.02.05.
  • 0




Mind ízvilágában, mind küllemében olyan ötleteimet próbáltam ki, amelyeket már jó ideje tervezgettem.




Az ízvilágban, noha csokis piskóta és nagyrészt trüffelkrém volt az alap, azt eleinte mindössze egy különleges szilvás, szilvapálinkás marcipánkrémmel akartam csak megbolondítani. Ugyanis egy nagyon kedves barátnőmtől ilyen ínycsiklandó finomságot kaptam ajándékba. Egyébként Szamos termék, melyek közül korábban használtam már a narancsos marcipánkrémet is. Meg kell hagyni, hogy ezek pazar finomságok!




Mivel két tortát készítettem egyszerre és másodjára került sor ennek a tortának a betöltésére, 'újraterveztem' az eredeti elképzelést, ugyanis a feketeerdő tortából maradt nagyon finom erdei gyümölcsös töltelék és vaníliás tejszín is. Így aztán először vetemedtem arra, hogy olyan tortát állítsak össze, ami minden szintjében más, mégis tökéletes ízharmóniát alkot.




Az egyes szinteket az alábbi kép mutatja:









Szokás szerint aztán körbe kentem a trüffelkrémből habosítás előtt kicsent ganache-val, hűtőben hagytam dermedni, majd beburkoltam fehér Unidec-kel. (Unidec/K2= marcipán ízű cukormassza)




Ezután következett az attrakció. Három féle színű cukormasszát gyúrtam, majd nyújtás után mindegyikből kb. 30 cm hosszú és 2 cm széles szalagokat vágtam. Váltakozó sorrendben kissé egymást fedve, ferdén ráhelyeztem őket a tortára. Ahol összeértek, elég nagy púp keletkezett, így azt a részt nemes egyszerűséggel egy kör alakú kiszúró segítségével eltávolítottam és egy hasonló vastag, egyszínű darabot a helyére tettem.




Ide került a korábban elkészített fantázia cukorvirág. Két, különböző méretű kör kiszúróval vágtam sok-sok darabot a cukorvirágokhoz való masszából, a közepüket elvékonyítottam a gömb végű formázóval, majd körkörösen, kissé egymást fedve elhelyeztem őket
több szintben, egyre sötétedő árnyalatokban. A virág közepére pedig egy kis gömb alapra ragasztottam (kevés vizzel) gyögyház színű cukorgolyókat.

És lőn, ilyen lett a mű:







és ilyen személyre szabva a legkedvesebb Anyósnak :)













Címkék

Fekete Erdő Torta