akácvirág zselé

  • 2013.05.21.
  • 9

akácvirág szörp volt tavaly, idén ehető formában tettem el az akácot. Döbbenetes mennyiségű virág volt és jóval hamarabb mint szokott lenni, köszönhetően a furcsa időjárásnak. Érdemes a megadottnál jóval többet szedni, több vízzel áztatni és a maradék levet pedig felfőzni szörpnek. Dupla nyereség!

Hozzávalók:
kb 1-2 liternyi akácvirág
1-1,5 l víz (az adatok hozzávetőlegesek, a lényeg hogy minél több virág ázzon a vízben, utána meg 7 deci áztató levünk legyen)
fél citrom felkarikázva
1/2 tk citromsav vagy fél citrom leve
1 zacskó 3:1 dzsemfix
200g cukor vagy xylit

A tiszta helyről szedett akácvirágot leszedegetjük a kis középső száráról, de ez könnyen megy, mert csak végighúzzuk a fürtön a kezünket és potyognak sorban. Egy edénybe tesszük, leöntjük a vízzel, mellé karikázunk fél citromot (megmosva) és lenyomjuk egy tányérral hogy víz alatt maradjanak a szirmok. Folpackkal légmentesen lezárjuk az edényt, hűtőbe tesszük három napra és áztatjuk.
A harmadik nap leszűrjük alaposan, először sima szűrő, aztán egy muszlinon keresztül is hogy biztosan ne kerüljön bele semmi apró darabka sem, és a kapott léből kimérünk 7dl-t.
Egy lábasba tesszük az akácirág levet, hozzá adjuk a cukrot és a dzsemfixet, beleöntjük a citromlevet (vagy a citromsavat) és elkezdjük melegíteni. Ha nagyon nem akar feloldódni a dzsemfix, akkor rásegíthetünk botmixerrel.
Amikor forrni kezd, öt percig forraljuk, majd elzárjuk és várunk 2 percet. Lehabozzuk a tetejét és sterilizált üvegekbe töltjük.
Megmondom őszintén nem vártam tőle sokat, de a végeredmény egy meglepően nagyon nagyon finom, légies, éteri lekvár. A vajas zabkeksz igazán kiemeli a fantasztikus érdemeit és azért látványnak sem utolsó...
.

.

.
.

.
jó tudni: az akác kérge, fiatal levele és magvai mérgezők. Azt ne használjuk fel. Illetve a fehér akác (robinia pseudoakacia) nem összekverendő a hatalmas lila fürtös lilaakáccal (wisteria)