Az úgy volt, hogy valami extra finomat szerettem volna enni, és arra gondoltam, hogy mivel mákot már ezer éve nem ettem, legyen az egyik alkotó eleme a mák. Féltem kissé, mert mindig kaparja a torkom, valami nemgyerebe nekem a mákkal, de most ... na nem szaladok előre, jöjjön a fejben majd a konyhában megalkotott ebéd, ami reggelire , de vacsorára is megállná a helyét.
Első körben arra gondoltam, hogy megfőzőm a kölest és megszórom darált mákkal, de ez valamiért nem tetszett, így az ötlet második felét elvetettem és helyette, illetve mellette, arra gondoltam, hogy van még egy mosolygós téli piros almám, most jött el az idő, hogy éhségemet csillapítsam vele.  Mivel télen jó pár alkalommal bevált a dinsztelt alma, most is úgy készítettem el. Lereszeltem az almát és kevés vajon megdinszteltem, amikor már puha volt, megszórtam 2 kanálnyi kókuszvirágcukorral és rákaramellizáltam, már amennyire a cukor karamellizálódott.  Közben megfőtt a köles és amikor leszűrtem majd tányérra helyeztem, a karamellás almát ráhalmoztam. Megszórtam a darált mákkal, de mivel látókörömbe került egy kis darált dió is, így azt sem hagytam tovább avasodni : ) sőt egy kis cukrozott reszelt citromhéjjal is meghintettem a műalkotást.

Itt még jól kivehető, hogy mit tartalmaz a tányér : ))

A végén már nem annyira lehetett tudni, hogy mi volt a kiindulási alap és mi, mit követett? Erről az ételről csakis szuperlatívuszokban tudok írni. Fenséges ízek adtak egymásnak randevút és érdekes mód a végén még a mák sem kaparta a torkomat : )