Az az igazság, hogy kedvenc barátnőim gyerekei általában engem szeretnek a legjobban a „mama haverjai” közül. Kihúzhatnám magam büszkén, mondhatnám, hogy ez azért van, mert született ősanya vagyok, de ha őszintén és mélyen magamba nézek, egyáltalán nem erről van szó! Inkább az a helyzet, hogy pont olyan infantilis vagyok, amilyen egy tizenéves, és ez az én koromban már nem biztos, hogy akkora nagy dicsőség... Ráadásul soha eszembe sem jut zavartatni magam a gyerektársaságtól, ha adott barátnőnek „felnőtt sztorit” mesélek, pikáns részletekkel, kendőzetlenül. Ennek a csemeték rendszerint sokkal jobban örülnek, mint tiszteletreméltó szüleik. A barátnőim, ha épp a gyerekeikkel ülnek az autóban, amikor hívom őket, rendszerint úgy veszik fel a telefont, hogy még mielőtt bármit mondhatnék, elordítják magukat: „Ki vagy hangosííííítvaaaa!!!”. Már csak a miheztartás végett. Nos, Fannika, Anett barátnőm elbűvölő lánya, akitől már írtam a muhammara és a brownie posztjaimban rengeteg mindent hallott tőlem az elmúlt években, amit talán nem kellett volna, de tény, hogy emiatt, vagy ettől függetlenül, nagyon jóban vagyunk. Olyannyira, hogy néha együtt sütünk. Általában gyerekeknek való dolgokat. Értsd olyasmit, ami úgy tele van cukorral, hogy csak a 15 év alattiakat teszi boldoggá, őket viszont nagyon.
[...] Bővebben!